Az elmúlt három hétben nem volt cikk. Kicsit besűrűsödtek a napok és nem is volt annyira ihletem. Van pár, ami már készen van, de egyiket sem éreztem úgy aktuálisnak. Ez a cikk is lassan két hete kész, de nem éreztem, nem volt kedvem hozzá. Valahogy nem találom magam. Vagyis nem ez a jó szó. Lehet az okozza, hogy nemrég volt a szülinapom és ilyenkor elgondolkodik az ember. Semmi sem változik, de azért mégis egy mérföldkő. Jobban, mint az újév. No meg ez a vírus dolog is teljesen kilátástalan, ez sem segít.

Úgy gondolom azért vagyok az aki, mert az elmúlt évtizedek történései formáltak azzá akivé lettem és ez így is van jól. De azért, ha őszinte akarok lenni egy-két dolgok máshogy csinálnék. Pl. más gimibe járnék, mernék váltani - habár akkor az egyik legjobb barátnőm nem lenne és nem nekem lett volna a legszuperebb matek és föci tanárom. Szóval semmit sem adnának ingyen, de néha elmerengek, akkor mi lenne most velem.
Vagy, hogy a szorongás miért ilyen meghatározó egész életemben és miért nem tudok ettől szabadulni.
Szépen lassan egy-egy ilyen kérdésre találok választ vagy valami olyasmit, esetleg megoldást. De bonyolult dolgok ezek.
Tudom, a depressziósakra jellemző általában, hogy a létezés miértjén agyalnak. Nem vagyok az, csak mostanában a környezetemben is sok olyan dolog van, amit nem értek, de szeretnék.

Dolgokban elképesztően határozott vagyok, míg másokban hihetetlen betoji és rettegek a változásoktól. Sok mindentől függ, mire mi a reakcióm. Úgy gondolom sokat javultam, fejlődtem az elmúlt években és ha kell már jobban kiállok magamért és azokért, akik igazán fontosak nekem. Sajnos, még én is tanulom, de el kell fogadni, hogy azért, mert valakinek más a véleménye, mint nekünk, nem biztos, hogy nincs igaza. Próbálom egyre jobban mantrázni magamnak, azonban fordítva is elvárnám.

De a világból mégis az állandó kioktatás vagy közönyösség árad. És ez alól sajnos a család sem kivétel. Felköszönt az egyik rokonom, de mert mást gondolok mondjuk - hogy aktuális legyen - az oltásról, akkor már le is csesz. Akkor inkább ne köszöntsön fel, ha az ezzel jár. (Kis kitekintő, szerintem ez az oltás dolog, egyet nem értés családokat fog szétszedni.) A másik meg, mert kamaszodik, csodálatos kifogás, nem tud 16 karaktert leütni. Vagy egy másik a semmiből bekérdez, mikor lesz már esküvőm. Nem panaszkodni akarok, jófej a tág családi köröm is, de attól még megtörténnek ezek a dolgok így is. Pedig az ember tőlük várná a legkevésbé. Egy-egy ilyennel nincs baj, csak néha ez felhalmozódik. Nem értem. Mikor mindenkinek a vírus felforgatta az életét és elvileg még jobban szükségünk lenne az összetartásra, akkor van a még nagyobb széthúzás. Lehet is mire fogni persze. És így már engem sem érdekel annyira. Nincs erre szükségem, erre a negativitásra. De fáj a szívem és jó lenne, ha ezek a dolgok nem így lennének. Vagy legalább kedvesség, jóindulat és a gesztusok is ilyen többségbe kerülnének. Biztos fog ez még változni, remélem...

No, nem kell engem most sajnálni, biztos én sem vagyok makulátlan, de egy szülinap erre is jó. Felmérni kinek mennyit is érsz valójában... Egyébként szuper balatoni, napfényes, nyugis születésnapom volt. Mit nem adnék egy Balaton-parti kis házikóért. Ahol a teraszról csodálhatnám a vizet egy könyvvel a kezemben és egy kikapcsolt telefonnal.

Egyébként nekem olyan sokat nem változott az életem a mindennapokban az elmúlt egy évben. De már tudom a csapból is ez folyik, de elképesztően hiányoznak a megszokott programkáim. Persze kirándulni, a szabadban lenni most is lehet és jó is, kell is. Peggy-vel a szabad levegős sétáink töltenek fel energiával! Habár most ebben két hétben ez sem olyan üdítően friss... visszaállhatna már a világ rendje!

Nagyon szeretnék már menni a Hungaroringre, cirkuszba és színházba is. Egyre többször és egyre erősebben rohannak meg ilyen élmények. Mondjuk a cirkusszal kapcsolatban lehet nem segít, hogy cirkuszos regényt olvasok. Rettenetesen hiányzik. Természetesen a csodálatos produkciók látványa is, de ahhoz a varázslatos hangulathoz semmi sem fogható, amibe az ember csöppen, mikor belép a sátorba. És akárki akármit mond az a világ egyik legjobb illata.
Színház is hasonló, szívesebben agyalnék napokat azon, amit a színpadon láttam, mintsem azon, hogy mi lesz 1 hét, 1 hónap vagy 1 év múlva. Lesz-e 36. hullám? Fogunk-e valaha "normális életet" élni? Lesz-e még olyan, hogy nem kell a maszk? Meddig tart még ez az őrület?
És az autóverseny is borzalmasan hiányzik, már ezzel álmodok. Hiányzik, hogy a torkomban érzem a motor dübörgését (habár az a V8-assal volt az igazi) és a fülemben az erős (sivító) hangját. Hogy élőben a helyszínen szurkolhassak a kedvencemnek. Félek, hogy ez a lehetőség idén sem fog megadatni. Annyi idegen és egy közös szenvedély mégis összehozza őket - különlegesen fantasztikus ez.
Nem is maga a történések hiányoznak ezeken a helyeken, hanem a légkör, a hangulat, az illatok, a fények, az izgatottság és még az emberek is.
Persze ez az utazásra is igaz, folyton előjönnek hangulatok adott városokból. Meg maga az utazás öröme, izgatottsága.

És akkor olyan egyszerű dolgokról még nem is beszéltünk, hogy moziba sem lehet menni. Már több Marvel filmet látnunk kellett volna. (Nem, nem akarnám tv-ben nézni!) Ez apróságnak tűnik, de mégis rossz. Ha jobban belegondolok a moziban is van, hogy sok idegen egy közös rajongással izgul, nevet, sír végig egy filmet.

Tulajdonképpen lehet ez hiányzik, a vadidegen emberekkel való közös program. Az, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel legyek egy térben. No, nem kell félre érteni, sosem szerettem a tömeget, a zsúfoltságot és azt most sem szeretném, csak olyan egészségesen. És, hogy közben a tudatalattimban se legyen ott a gondolata a vírusnak vagy az attól való - nevezzük - félelemnek.

A leghétköznapibb kikapcsolódásról még nem is beszéltem. Annyira szeretnék már étterembe menni. Egy jó kis kirándulás, városnézés után betérni egy jó kis vendéglőbe, ahol finom illatok terjengenek.

Sajnos az egészségem sem az igazi. El kellene mennem orvosokhoz, kideríteni mi is az alapvető góc. De államiba ne is gondolkodjak, egyrészt mire időpontot kapnék bárhova, aztán nem érnének össze a szálak és most úgy sem fogadnának sehol. Végül is érthetően, de így meg én cseszek rá, mert nem tudom mi van. A magán meg jó, de nem vagyok csilliárdos, át kell gondolni, mikor mit érdemes.

És közben meg olyan apróságokon tudom felhúzni magam és tudok elkeseredni, hogy a gazdis csoportban nem a mi képünk lett a befutó 3 like híján. Így nem Peggy lett a borítókép egy hónapig.

Lehet, hogy kezdek megborulni... Egyébként nem! Csak egy kis hullámvölgy.
Biztos vagyok benne, az is közre játszik, hogy egyre szebb az idő, egyre többet süt a nap és mégis javarészt a vírus határozza meg az életünket még mindig.
Ez csak egy lehangolt időszakom ebben a kilátástalanságban.

De amúgy a picivel több agyalásokat leszámítva teljesen rendben vagyok! Többet olvasok, ami nálam nagy szó és valami újat is el kezdtem tanulni, arról majd később. Meg podcasteket is szoktam hallgatni.
És a legcsodálatosabb dolog, hogy Peggy van nekem! Olyan jó látni, mikor boldog és szaladgál és együtt játszunk. A mindenem. Hihetetlen, hogy a napokban már a 2. szülinapját ünnepeltük, ami egyébként szuper jól telt!
Meg hálás vagyok a szüleimnek és a barátaimnak is, hogy vannak és megerősítenek, nem én vagyok a teljesen hülye. Ahogy, mondtam a vírushelyzet különösen megmutatja az emberek valódi arcát. Szerencsére jó értelemben is!

Ti hogy vagytok ezekkel a dolgokkal? Bírjátok még? Kíváncsi lennék!

Sára

Kép forrása: pixabay

Ha további tartalmakra vagy kíváncsi, kövesd az oldalt Facebook-on is! Köszönöm!