Vagyis megbuktam volna, ha az lett volna a feladat, hogy egy helyben rezzenéstelen arccal csöndben üljem végig a darabot. De nem ez volt, sőt! A két órát szinte végig nevettem.

Egy ideje már szemeztem a Centrál Színházban műsoron lévő Ma este megbukunk előadással. Tegnap végül megnéztem. Sok jót hallottam róla és azt kell mondjam nem csalódtam. Emellett a Függöny fel! című darabhoz hasonlítják, amit most már jó pár éve láttam, de a mai napig emlegetek. Ha valaki megkérdez mit nézzen meg, ami vicces, kapásból a Függöny fel!-t ajánlom. Így nem volt kérdés, hogy szeretném megnézni a Ma este megbukunk-at is.

Egy színjátszókör bemutatóján vagyunk, ahol a Gyilkosság a Haversham Kastélyban-t láthatjuk. (Egyszer láttam olyan előadást, ahol mutatja a társulat próbáit is, de a végére teljesen összefonódik a próba és az előadás. Nem tudod szétválasztani mikor melyik jelenet van. Izgalmas megközelítés volt az is.) Itt üdvözli a nézőket a rendező. Az amatőr színészek egy krimit visznek színpadra, ahol azt kutatják ki volt a gyilkos. De igazából egy vígjátékot látunk. Hiszen, ami csak lehet az tényleg elromlik, leesik, leszakad és még sorolhatnám. Van, hogy a díszlet rongálódása elviszi a figyelmet a szövegről. De természetesen ez a sok szerencsétlenkedés és baki sok vicces szituációt szül.

Az első néhány percben magamban mosolyogtam a poénokon. Mellettem, akarom mondani a hozzám legközelebb ülő néző már első pillanattól kezdve hangosan röhögött. (A Centrál úgy árulja jegyeit, hogy két szék foglalható, kettő nem és így tovább. Egyébként ez tényleg megnyugtató volt, hogy nem kellett idegen mellett üljek.) Reméltem, hamarosan nálam is betalál. Néhány perccel később egyszer csak kiszakadt belőlem is a nevetés és nem volt megállás. Kell pár pillanat míg a néző ráhangolódik erre a fajta humorra. De elég hamar elérik ezt a színészek. Fantasztikusan játsszák a tehetségtelen színészt.

Úgy emlékszem a civil nevek nem hangzanak el, hiszen már a premieren vagyunk, ahol szerepeket öltenek magukra és azok neveit használják.  Ágoston Katalin, mint Florance szeret a középpontban lenni, minden mondata után – még akkor is, ha éppen hisztiznie kellene – bepózol és csábos mosolyt villant. Később Florance szerepét Botos Éva veszi át, aki ügyelőből lesz beugró. Először zavarban van, aztán teljesen belejön és élvezi, hogy a színpadon lehet. Később a két nő szabályosan megküzd a szerepért és ezt igazán mulatságos módon teszik. Janicsek Péter a rendező, aki örül, hogy eljöttek a nézők, de rendszeresen elnézést kér a kisebb malőrökért. Továbbá ő játssza a felügyelőt is, aki kimondottan élvezi az angol szavak kimondását. Katona Lászlót két karakterben is láthatjuk, aki többször is kiinteget a közönségnek. Még akkor is mikor sikerülne egy drámaibb pillanatot teremtenie, akkor is végül mosolyogva kiinteget. Rada Bálint gyakran elfelejti szövegét és tenyerére írt szavakból próbálja a megfelelőt megtalálni. Schmied Zoltán játékából az maradt meg leginkább, mikor a félig leszakadt emeleten próbálja a három bútort és a növényt egyensúlyozva megtartani, bámulatos. Mészáros András az elején halottat játszik, de így is bőven van feladata. Majd többször beront a színpadra, természetesen rosszkor, aztán mikor a vége fele jókor lép be roppant büszke magára. Cserna Antal a világosító – aki a Neoton CD-jét keresi – nem egyszer rossz hangot rak be, mikor szükséges lenne nem súg és még ő is szerepet kap az előadásban.
A színészek közül volt, akit már láttam színpadon, emellett sokukat nap, mint nap láthatjuk különböző sorozatokban, de sokkal jobb őket élőben látni. Botos Éva a Mintaapák Verája, Katona László a Drága Örökösök Vilmosa, míg Schmied Zoltán A mi kis falunk papja, Janó. Mészáros Andrást a 200 első randiban láttam először (ami a Jóbarátok és az Oltári Csajok mellett a kedvencem), de szerepelt a Jófiúkban és most a Drága Örökösökben láthatjuk őt is. Vele volt szerencsém találkozni is még tavaly. Rada Bálintnak a hangját ismertem a Szemfényvesztők sorozatból, most végre társíthattam hozzá arcot is. Mind kiválóak a televízióban, de így sokkal kézzelfoghatóbb az alakításuk. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg tv-s kedvenceit színházban is!

Visszatérve az előadáshoz tényleg nagyon sokat nevettem. Lepotyog a falról minden, miközben az amatőr színészek próbálják menteni a menthetőt, de a szövegtől nem térnek el, ez így további humorforrásként szolgál. De közben a váratlan helyzetekben rengeteget kell improvizálniuk. Emellett van, egy párbeszéd sor, ahol előbb van a válasz és csak utána érkezik a kérdés. Persze ez a hívatásuk, de elképzelni se tudom, hogyan nem zavarodnak bele a szövegbe. És, hogy hogyan bírják ki nevetés nélkül. Aztán mikor már azt hiszed, nem tudnak már meglepni, akkor is sikerül teljesen váratlant lépni és felülmúlni az előzőeket. Még jó, hogy maszkban voltunk, így nem látszott, hogy mennyire tátva maradt a szám.

Egy nagyon mókás darabnak lehettem részese. Kifejezetten szeretem az ilyen könnyed előadásokat. Ahol csak felszabadultan nevethetek és elfeledkezhetek a mindennapokról pár órára. Általában mondanivalós előadásokat nézek, ahol a szereplők az igazukat keresik. Amit egyébként nagyon szeretek, de néha jó csak ülni és nevetni. Nem a miérteken gondolkodni. Ez szó szerinti kikapcsolódás.

Sára

Ui.: Egy kis offtopic, nagyon tetszett, ahogy a tapsrendnél a színészek felmutatott tenyerükkel fejezték ki szolidaritásukat a Színművészetivel.

A képek forrása a Centrál Színház weboldala és Facebookja.

Ez a cikk eredetileg 2020.10.10-én jelent meg.

Ha további tartalmakra vagytok kíváncsiak, kövessétek az oldalt Facebook-on is! Köszönöm!