2020. december 20. írta: Sára_Juhász

Őszinte érzelmek vagy kamu karácsony

Nyakunkon a karácsony és ennek okán sok minden eszembe jutott, aminek egy részét most meg is osztom veletek.

Forrás: pinterest

Karácsony közeledtével mindig egyre többet gondolok Hallstattra. 2011-ben ilyentájt, karácsony előtt néhány nappal az osztrák kisvároskában teleltünk. Korábban jártam már ott, de akkor nyár volt. Hallstatt valóban igazi kis ékszerdoboz évszaktól függetlenül, de igazi báját télen mutatja meg. Az egész környék, a sok kis város ilyenkor csodálatos.

Három napot töltöttünk ott ebben az adventi időszakban. Alapból különleges élmény volt, hogy a városkában tudtunk megszállni. A minden hallstatti képen jól felfedezhető nagy sárga hotelben laktunk. Első napon esett kicsit a hó, de másnapra teljesen elolvadt a napsütésnek köszönhetően. Harmadnap pedig erre a látványra ébredtünk. Soha nem láttam még ehhez foghatót, mesebeli élmény volt. Emlékszem felkaptam a pizsire a kabátot és a csizmámat és úgy mentem ki az erkélyre. Lenyűgöző volt!

Az egész város tényleg egy tündérmese helyszínévé változott. A hóval borított házikók és később a szállingózó hópelyhek teljesen elvarázsolják az embert. Vettünk ott egy kulcstartót, egy kis darab onnan, amit azóta is mindig magamnál hordok. Ilyenkor sokszor eszembe jut az ott töltött pár nap és nagyon visszavágyódok. Majd egyszer, ha helyreáll a világ rendje, akkor mindenkinek nagyon ajánlom, hogy menjen el Hallstattba és környékére karácsony idején.

Ez a karácsony viszont más, mint a többi, de én másért érzem annak. Máskor minden évben lelkesen belevetem magam az ajándék vásárlásba. Van, akinek előre tudom nagyjából mit szeretnék és van, akinek nézelődés közben találom ki. Meglátom és megvilágosodom. Általában ezek az ajándékaim okozzák a legnagyobb örömet.

Most viszont nincs kedvem bemenni a városba, bemelegedni a kabátba, a maszkba és fel-alá járkálni az emberek között. Nem mondanám, hogy rettegek a vírustól, de azért próbálom kerülni a tömeget. Persze lehet olyan időpontot találni, mikor kevesebben vannak az üzletekben, de idén akkor sem érzek ehhez lelkesedést. Pedig maga az ünnep hangulata már megvan, várom is, hogy feldíszítsem a fát. Mi mindig 24-én szoktuk, délelőtt.

Ami viszont érdekes, hogy több barátnőmmel is volt az elmúlt napokban igazán lelkizős pillanatom. Tudom, mi csajok folyton azt csináljuk és ez a lételemünk… ezzel azért vitatkoznék, de az egy másik cikk lesz, most viszont nem erre a tipikusra gondolok.
Három teljesen különböző helyzet volt és mindegyiknek az lett a végkicsengése, hogy milyen hálásak vagyunk a másiknak, hogy az életünk része. Ritkán fejezik ki szerintem az emberek ennyire az érzéseiket a másik iránt. Nyilván típus kérdése is, de valljuk be nem mindennapi dolog. És most mindegyik annyira jól esett, beleértve azt is, hogy ők is tudják bármi van számíthatnak rám.
Nem tudom, hogy a lelkünk mélyén mindannyiunkat ennyire megviselt-e ez az év és mindenki csak a frusztrációval találkozik és ez hozza-e ki belőlünk ezt, de az biztos, hogy ha már a karácsony a szeretet ünnepe, akkor tényleg ki kellene mutatnunk, hogy a másik fontos nekünk. Különösen most mikor valóban felértékelődnek a kapcsolatok. Ennyi furcsaság után igazán jól fog esni a másiknak a megbecsülés.

Forrás: pixabay.com

Nagyon Coca-Cola reklámosra sikeredett ez, de most nem csak a klisé szólt belőlem, hanem a személyes tapasztalat.

És, ha már karácsony, akkor végül, de nem utolsó sorban nem tudok elmenni a ilyenkori hihetetlen zabálás mellett. Micsoda éles váltás. De én ezt nem tudom megérteni mire jó. Nem 100 évvel ezelőttöt írunk, amikor az emberek csak ünnepekkor vagy jobb esetben hétvégén tudtak húst enni. Vagy mikor a malacot egész évben hizlalták és karácsonyra vágták le. Annyit eszel most már, amennyit és amikor akarsz. Nem egész évben a karácsonyra vársz és addig koplalsz. Azt értem, hogy vannak olyan ételek, amelyeknek ilyenkor van meg a varázsa. Pl. bejglit én is csak ekkor szoktam enni. De nem értem mire jó a normálishoz képest hatszor annyit főzni és degeszre enni magunkra, kidurranásig napról napra. Nekem ez inkább mohóság. Mondom nem azzal van a baj, ha valakinek jó étvágya van, de ez a mai világban már túlzás. Nem azért megyek át valamelyik szerettemhez, hogy egyek egy nagyot, hanem, hogy vele legyek. Számomra ez a legfontosabb. Azt veszem észre, hogy lassan az ünnep az evésről szól, meg az átgondolatlan “vettem valamit, hogy örülj” ajándékokról és nem arról, hogy végre együtt van a család. Beszélgetni, nevetni, játszani kellene ilyenkor, együtt! Minőségi időt tölteni a másikkal és nem lepasszolni az ajit, meg burkolni egy jót.