Irány a Hungaroring! Dehogy, az nem stadion!
2020. november 15. írta: Sára_Juhász

Irány a Hungaroring! Dehogy, az nem stadion!

Kilenc év után ez az első év, amikor nem járok a Hungaroringen versenyen… szomorú vagyok és egy kicsit dühös. Azt még elfogadom, hogy a wtcr és a etrc közös hétvégéjét zárt kapuk mögött rendezik. Hiszen ilyen nemzetközi sorozatokban induló magyar versenyzők miatt bőven lenne néző. Főleg, hogy ki vannak éhezve az emberek egy kis benzingőzre. Így ez kockázatosabb lenne, oké. De, hogy a gyorsasági ob miért nem lehet nyilvános azt nem fogom fel. Szinte senki nem jár ezekre a versenyekre. Tessék akár az én profilomon visszatekerni. Csak a család, a barátok vannak kint. Természetesen a paddock hangulat hiányzik már nekem a legjobban, de akkor oda ne engedjenek embereket (engem se). De fenntartom, ha csak az eddigi látogatószám duplája jelenik meg nyílt téren és esetleg még maszkban is, akkor nem kellene mitől félni. Jó, rendben, ne kockáztassuk a versenyzők egészségét. Értem! Akkor csak a lelátóra lehessen kiülni, annyi embert bőven szét lehetne szórni… de ez sem valósítható meg, mivel nem stadionról beszélünk. Tök abszurd az egész!
Csak azt akartam ezzel mondani, hogy nagyon remélem jövőre már a lelátón ülhetek és a paddockból figyelhetem az eseményeket, miközben felbőgnek a motorok!

Sára

Ez a cikk eredetileg 2020.10.10-én jelent meg.

Ha további tartalmakra vagytok kíváncsiak, kövessétek az oldalt Facebook-on is! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://starlight-sara.blog.hu/api/trackback/id/tr3516286786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása