2020. november 15. írta: Sára_Juhász

Ennyivel tartozunk az SzFE-nek

Még sosem voltam semmi ilyen jellegű tömegmegmozduláson. Büszke vagyok rá, hogy ezzel kezdtem! Ez egy olyan ügy, ami mellé úgy érzem, nekem is ki kell állnom.

Hozzátartozik, hogy az élőláncban nem tudtam részt venni (az előző posztból kiderül miért nem). De végig követtem az eseményeket és amint tudtam elindultam a városba. Hat körül értem a Kossuth térre. Úgy éreztem szeretnék ennek a rendezvénynek – ha csak egy kicsit is – én is mindenképp a részese lenni. Ekkor is még rengetegen voltak a téren és a hangulat lelkes, elszánt és vidám volt. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy hét előtt véget ért az esemény, az emberek el kezdtek szétszéledni. Ez nem a megszokott demonstráció volt, amikor éjjelig maradnak és állat módjára viselkednek a résztvevők. Itt kulturált, tanult és értelmes emberek próbálták álláspontjukat érvényre juttatni, normális keretek között.

És hogy nekem miért fontos, hogy kiálljak a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlensége mellett?

Egyrészt mert az elmúlt néhány évben havi rendszerességgel csodáltam azokat a művészeket, színészeket és színésznőket, akik eme egyetem falai közül kerültek ki (vagy akár még jelenleg is odajárnak). Természetesen a televízióban is feltűnnek, de ha csak a színházi élményeimre gondolok, már akkor nagy köszönetet kellene mondjak. Egy-egy előadás olyan érzelmeket váltott ki belőlem az elmúlt időszakban, hogy napokig emésztettem, rágódtam a látottakon – határozottan pozitív értelemben. Így, ha én ennyi mindent kaptam már közvetve is az SzFE-től, akkor azt gondolom tartozok annyival, hogy kiállok értük és támogatom őket. Hogy az a csoda, ami ott születik, továbbra is megmaradjon.

Másrészt tavaly a Színházak Éjszakáját az egyetemen, az Ódry Színpadon töltöttem önkéntesként. Már mikor előtte néhány nappal bementünk egy megbeszélésre, éreztem, hogy milyen jó dolog e épületbe lépni. Alig vártam az eseményt. A több, mint 12 órás intervallumot felosztottuk egymás között a többi önkéntessel, én az utolsó úgymond éjszakai műszakot kaptam. Ehhez képest szinte egész nap ott voltam. A házbejárást ki nem hagytam volna, majd ott segítettem, ahol tudtam. Van egy leírhatatlan varázsa a helynek kívülállóként is. Utána héten is csak erről tudtam beszélni, rengeteg élménnyel gazdagodtam. Azt éreztem és igazából most is nagyon élvezném, ha légy lehetnék a falon az SzFE-n. Színésznő és valószínűleg rendező sem leszek, így más opciót nem látok arra, hogy napi szinten részese legyek ennek a közösségnek és közegnek. Olyan feltöltött energiával hagytam el az egyetemet éjjel egy körül, hogy alig bírtam utána elaludni. Így különösen örültem a tiszteletjegyeknek, amiket az önkéntességért cserébe kaptam. Sajnos a járvány következtében nem sikerült teljesen kihasználnom ezt a lehetőséget, de amit rendeződik a (mindenféle) helyzet visszatérek és kíváncsian várom az újabb előadásokat az Ódry Színpadon.

Zárásképpen, bevallom félek, hogy akiket meg kéne hasson ez a fajta eltökéltség, azokat pont nem fogja. Mindenesetre az is biztos, hogy ezek a fiatalok és a társadalom azon része, aki támogatja őket biztos, hogy nem fogják feladni és a végsőkig fognak küzdeni az SzFE autonómiájáért. Belegondolni sem merek mit élhetnek át azok, akik most hallgatók az egyetemen. De úgy kezelik ezt a helyzetet, ahogyan azt vártam tőlük, a másfél napnyi betekintésem és “Színművészetis létem” után.