Több, mint 6 hónap után ma újra színházba mentem, végre! (Tegnap, 2020.szeptember 20-án még frissiben írtam le ezeket a sorokat, ezért használom a “ma” szót.) Nagyon hiányzott már, hogy ily módon kicsit elvonuljak a világ elől és egy másikba csöppenjek bele. Körülbelül egy hete döntöttem el most már nem várok tovább és elmegyek egy darabra. Más előadásokon is gondolkodtam, de a szívem csak a Vígszínházhoz húzott, így esett a választás A Nyugat császárára. Már tavasszal meg akartam nézni, majdnem vettem is jegyet április közepére. A mókás az, hogy a kinézett előadás időpontnak a pótlása ma estére szólt volna.

Forrás: Deszkavízió/Juhász Éva 

A Vígszínház és a Pesti Színház kiskorom óta az életem része. Természetesen más teátrumokat is látogatok, de ez a favorit. Emellett ifj. Vidnyánszky Attila a nagy kedvencem. Két évvel ezelőtt a bemutató hétvégén láttam A diktátort, amit azóta még kétszer megnéztem. Lenyűgöző, a legjobb előadás, amit valaha láttam – de erről majd egy másik bejegyzésben. A Hamlet után egyszerűen nem találtam a szavakat, csodálatos volt. De láttam még őt a Galilei életébe, a Mágnás Miskában és II. Richárdban is. Utóbbiak között volt olyan, mely – valószínűleg műfajából eredően – nem tetszett annyira (bár nem bántam meg, hogy láttam!), de amit Attila művelt a színpadon az egyszerűen bámulatos. Mindig kicsit izgatottabban várom azokat az előadásokat, amelyekben szerepel. 

Forrás: jegy.hu

Így volt ez A Nyugat császárával is. Habár ezzel a falusi közegben játszódó történetekkel vannak fenntartásaim. Könyvekben sem kedvelem ezeket, nem tudom miért. Nem tudtam mit várjak, de ez nem azt jelenti, hogy negatívan álltam volna hozzá. Azt kell, hogy mondjam, nagyon tetszett ez a darab! Elismerem egy-egy előadásnál előfordul velem, hogy elkalandozik a gondolatom, például, hogy mennyire elgémberedtem, szomjas vagyok vagy esetleg pisilnem kell. Na ma ez nem történt meg. Teljesen magával ragadott a cselekmény az első pillanattól kezdve az utolsóig.

Forrás: Deszkavízió/Juhász Éva

Hihetetlenül groteszk az egész. Néha megesik, bevallom, hogy mikor a színpadon egy komoly jelenet van, én akkor is mosolygok. Mert maximálisan lenyűgöz a színészek játéka és boldogság számomra, hogy a részese lehetek. De ezt senki se úgy képzelje el, hogy végig vigyorgok, mint a vadalma és nem tudom beleélni magamat vagy, hogy ne lennének rám olyan hatással, hogy más érzelmeket kiváltsanak belőlem. Ez olyannyira nem igaz, hogy ma volt olyan pillanat, hogy szinte féltem. Ilyet még sosem éreztem. Voltam már olyan előadáson, hogy egy morbid jelenet elborzasztott, de félelem, az nem volt ezelőtt még soha. Most sem tartott órákig ez az érzés, de kemények voltak azok a másodpercek. Emellett, főleg a második felvonásban nagyon sokszor görcsbe rándultam és el-elkaptam a tekintetemet. Azt hiszem ezzel együtt jó döntés volt az 5. sorba ülni és szinte testközelből szemlélni az eseményeket. Korábban írtam, hogy például A nagy Gatsby-nél szerintem a sok szereplő miatt célszerűbb az erkélyre ülni, de itt, ahol sokkal kevesebben vannak, érdemes közelről figyelni a színészeket. Fantasztikus! Az színházból úgy jöttem el, hogy összességében egy humoros előadást láttam. Sokat nevettem, felidézni sem tudom mindet. Azért egyet biztosra megjegyeztem: “Mindenkinek az őrangyala lefossa a felhőt, amin ül”. Ez egy kemény, feszült szituációban hangzik el, mégis nevetést tör ki a nézőből.

Forrás: Deszkavízió/Juhász Éva

Szeretem azokat az előadásokat, ahol nem kell mindig azon gondolkodni mi miért történik, hanem egyszerű a történetvezetése. Így jobban tudok figyelni a színészekre, a szerep megformálásra, a mimikára, a mozgásra, a szövegre, a díszletre stb. Itt emelném ki mennyire szuper a díszlet és a jelmezek is. Igazából a cselekményt magát nem szeretném elspoilerezni, de mindenképp érdekes a kérdés, mi kell ahhoz, hogy valakire hősként, sztárként tekintsenek? És mi kell ahhoz, hogy ilyen magasságból ekkorát essen a többiek szemében? Hogyan lehet ebből felocsúdni? Hogyan lehet egy zárt közösség mindennapjait teljesen felforgatni? Ezen kérdések kapcsán mindenki fejében megjelenik egy általános normák szerinti kép, pedig jelen esetben ezt tágabban kell értelmezni. Rengetek érzelem és személyiség jelenik meg a történet során. Annyit muszáj megemlítenem, hogy az egyik színházas csoportban olvastam még fél évvel ezelőtt, hogy Attilát elvileg nagyon megverik benne. Gondoltam biztos túlzás, bár tudtam, hogy a Hamletben is vannak durvább részei. Nos, tudom, hogy a díszlet és a kellékek arra vannak tervezve, hogy egy bunyó jelentet könnyebben lehessen kivitelezni, de mikor a fejével töri a tükröt és fejjel vágódik bele a kocsmapultba akkor, azért rendesen összerezzenek. Ja és persze minden művéres közben. Minden elismerésem ezért a fizikai munkáért is! Ezek után olyan a darab lezárása, amire egyáltalán nem is gondoltam. Két-három fajta befejezéssel számoltam, de ez nem volt köztük. Így még abszurdabb az egész, de nagyon tetszik a vége (is). 

Forrás: Deszkavízió/Juhász Éva

Mielőtt lezárnám az élménybeszámolómat (mert tőlem igazi kritikára senki se számítson, nem tudok egy előadást teljesen objektíven nézni) kiemelném a szereplőket. ifj. Vidnyánszky Attiláról már beszéltem, egyébként ő a darab főszereplője. De mindenképp meg kell említeni Waskovics Andrea, Hegedűs D. Géza, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos (hogy lehet valakinek ennyire jó hangja?!) és Gyöngyösi Zoltán játékát. Szívem szerint belemennék a karakterek részletezésébe, de azzal lelőném a poénokat, azt pedig tényleg nem szeretném. Gratulálok mindannyiuknak az előadáshoz és nem utolsó sorban Rudolf Péter rendezőnek is!

Az előadás előtt nagyon nem tudtam hova tenni a plakátot. Nem tudtam elképzelni mi köze lehet egy ilyen címmel rendelkező darabhoz. Hát, azt kell, hogy mondjam, hihetetlen jól lett megálmodva a grafika. Minden rajta van, de csak az érti, aki látta A Nyugat császárát. 

Sára

Ez a cikk eredetileg 2020.09.29-én jelent meg.

Ha további tartalmakra vagytok kíváncsiak, kövessétek az oldalt Facebook-on is! Köszönöm!