Korábban már írtam arról, hogy hol töltöttem az egyetemi szakmai gyakorlatomat. Persze vissza lehet keresni, meg nem is titok, de most a történet szempontjából elhanyagolható. 

2018 első félévét töltötte ki a gyakorlatom. Nagy álmom volt, hogy ott teljesíthessem és nagyon boldog voltam, hogy sikerült is. Nagyon szuper csapatba kerültem. Ugyan volt, aki elment és jött helyette más, de az négy-öt fő, akikkel a mindennapjaimat töltöttem kifejezetten jó társaság volt. Csak, hogy kézzel foghatóbb legyen, az egyik kolléganő egy hónappal később elment, mint ahogy én odamentem. Nagyon megkedveltem és az én helyemről ráláttam az övére. Miután elment többször is rosszul érintett, hogy már nem látom őt a szemem sarkából. Egy másik kolléganővel pont szemben ültünk egymással, mindig a monitorjaink felett nevettünk össze valamin. Tényleg csodásak voltak.

És mindehhez a munkát is nagyon szerettem. A mindennapi “alap” feladatokat is élvezettel csináltam. Hagytak kibontakozni, komoly feladatokat kaptam, egyszóval a csapat teljes értékű tagja lehettem. Emellett bármi kérdésem volt segítettek és nem hagytak csak úgy vergődni. 

Talán a legjobban azt szerettem, hogy nem kételkedtek bennem. Többször előfordult, hogy bizonytalan voltam valamiben, általában magamban, de ők hajtottak előre és nekik lett igazuk. Szerintem azóta se találkoztam ilyen motiváló, felém bizalommal álló emberekkel. Nem egymás fikázása, lehúzása, esetleg letojása ment, hanem egymás támogatása.

De ugye nekem vissza kellett mennem az egyetemre. Igen, még volt egy félévem hátra – a tantervben is így volt – plusz még a szakdolgozat és az államvizsga. Úgy volt következő év elején visszamegyek és számítanak is rám. Sokszor látogattam a kollégákat az egyetemi félév alatt is. Nagyon vártam, hogy újra velük legyek.

Az év vége felé volt a cégnek egy eseménye, alapvetően külsősök számára. Ott voltam én is. Nagyon jól éreztem magam aznap. Annyira feltöltött, valamint a tudat is, hogy bő két hónap és minden egyes nap a részese lehetek ennek. Teljesen fel voltam spannolva. 

Aztán másnap reggel kikapcsoltam a telefonomon a repülő üzemmódot (igen, én így alszok, így tuti nem zavar senki – ennek is van egy története, de most nem kalandozok el). Ekkor jött meg az sms az egyik kolléganőtől, hogy beszéljünk valamikor és mellé két nem fogadott hívás. Nyilván egy ilyen szöveg láttán kinek nem, de nekem akkor nagyon rossz érzésem támadt. Gyorsan visszahívtam. Olyan hírekről, ha úgy tetszik változásokról számolt be, amiktől köpni, nyelni nem tudtam. Borult bent minden. Közvetlenül engem nem érintettek az úgynevezett váratlan fordulatok, de azért mégis alapjaiban változtatta meg a terveimet és ezzel a jövőmet. Szinte összeomlottam. 

Fel sem fogtam mi történik. Nekem ezzel a munkával tényleg egy nagy álmom vált valóra, de (kicsit) szétesni látszott. Nagyon sokáig vacilláltam mi legyen, visszamenjek-e. Végül a következő évben nem mentem, helyette a szakdolgozatra és az államvizsgára koncentráltam. Utána még mindig nem tudtam mit tegyek. Végül elengedtem ezt a helyet. Mai napig rettenetesen fáj. De úgy éreztem a változások következtében már nem ugyanaz a hely lenne, mint amelyikért teljesen odáig voltam. Természetesen ez egy sokkal komplexebb kérdés volt, de ezt éreztem jónak a lelkem mélyén. 

Mindennel együtt nem tudok elég hálás lenni azért a gyakorlati félévért, amit ott, azon a helyen tölthettem!

És félre értés ne essék semmi düh vagy harag nincs bennem, nem is volt azért, hogy a dolgok máshogy alakultak, mint szerettem volna. Csupán szomorúság. Hogy pontosan olyan, mint akkor ott és azokkal az emberekkel, többet már nem lesz. 

Igen, tudom el kell fogadnom! Lépjek túl! Így is van.
(De azért azt sem zárom ki, hogy egy nap majd visszatérek.)

A héten volt annak a rendezvénynek és a másnapi értesítésnek az évfordulója (emlékeztetett az Instagram), két éve volt. Ilyenkor kicsit mindig összefacsarodik a szívem. Hiányzik, hiányoznak! Remélem ők tudják, hogy ez nekik szól! ♡

Sára

Képek forrása: pixabay.com

Ha további tartalmakra vagytok kíváncsiak, kövessétek az oldalt Facebook-on is! Köszönöm!