2020. november 15. írta: Sára_Juhász

Rémálom kontra álom - Interjú Juan Manuel Correa-val

Juan Manuel Correa nevét egy világ ismerte meg, megrázó F2-es balesete által.

JM 1999. augusztus 9-én született Quito-ban, Ecuadorban. Jelenleg Amerikában gyógyul családja körében. A baleset következtében majdnem elvesztette a lábát, de ő nemet mondott az amputálásra. Ugyan átértékelte az életét, de a céljai nem változtak – profi versenyző szeretne lenne, lehetőleg a Forma 1-ben. Ez merészen hangozhat, de hihetetlen optimizmussal kezeli a helyzetet. Ezzel az elszántsággal nem lehetetlen a cél. Mindenki példát vehet róla! Ez a hozzáállása inspirált, hogy elkészítsem vele ezt az interjút és kicsit megismerjem az igazi Juan Manuelt.

Kezdjük a legelején.

Ecuadorban születtél, de Amerikában élsz. Mikor és miért költöztettek el? Gyakran haza látogattok?
2010-ben költöztünk Miami-ba, apukám munkája miatt. Elég gyakran megyünk haza Ecuadorba. Évente körülbelül négyszer-ötször, általában a nyarat és a karácsonyt ott töltjük.

Amerikai licenccel versenyzel. Miért ezt választottad?
Először is, mert félig amerikai vagyok. Apukám az USA-ban született. Másodszor, mert itt indult el a karrierem, így az elejétől kezdve amerikaiként versenyzek.

Mikor Európában versenyzel olyankor hol laksz?
Az elmúlt hat évben éltem Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Spanyolországban is.

Otthon a családoddal milyen nyelven beszélsz? Apropó, hány nyelven beszélsz?
Spanyolul beszélünk otthon. Folyékonyan beszélek spanyolul, angolul és olaszul.

Hogyan kezdtél versenyezni?
Apukám motokrosszozott és ralizott. Így én is motokrosszal kezdtem öt éves koromban. Aztán végül a gokartozásnál kötöttem ki.

2013-ban Junior világbajnok lettél a Rotax Grand Finals-en. Hogyan emlékszel vissza?
Életem egyik legboldogabb napja volt. Nem számítottam rá, de megnyertem. Ez egy fontos lépés volt a karrieremben.

Mit érzel/gondolsz, amikor felállsz a rajtrácsra, majd mikor elrajtolsz?
Mindig ott a nyomás és az idegesség, de alapvetően koncentrálok és elönt az adrenalin. Ez az érzés függőséget okoz.

Melyik versenyedre vagy a legbüszkébb?
A tavalyi Baku-i és Paul Ricard-i F2-es futamokra.
(Mindkét helyszínen második lett a vasárnapi sprintversenyen.)

Tavaly vezetted az Alfa Romeo Forma 1-es autóját. Milyen volt?
Életem egyik legörömtelibb napja volt. Imádtam minden percét.

Van példaképed?
Nincsen.

Mi a célod az autósportban? Ez a cél változott a baleset után?
Nem, nem változott. Még mindig a Forma 1-ről álmodom, de arra törekszem, hogy más kategóriákban is profi legyek.

Térjünk kicsit rá a balesetre.

Hogy érzed magad, mikor visszagondolsz rá?
Most azon a ponton vagyok, hogy ha visszagondolok nem vált ki különösebben extra érzést, mivel minden nap gondolok erre, de ez teljesen normális. Ez a dolog az életem részévé vált, csak úgy, mint a nevem. Minden nap ott van a gondolataidban.

Hogyan kezelték a szüleid és a testvéreid ezt a helyzetet?
A lehető legjobban. De nehéz volt nekik, hiszen majdnem elvesztettek és látták, ahogyan szenvedek.

Mesterséges kómában voltál két hétig. Tudnál erről egy kicsit mesélni?
Az egész nem teljesen világos és nem tudatosan kerültem ebbe az állapotba. A tüdőm nem működött megfelelően, így ez volt az egyetlen módja, hogy életben tartsanak. Csak arra emlékszem, hogy élénk rémálmaim voltak a kóma alatt.

Miből szerzel erőt? Hogyan tudsz pozitív maradni?
Az erősségem a motivációmból ered, a motivációm pedig a céljaimból és azokból a kihívásokból, amiket magamnak állítok fel. Segít a versenyszellem.

Hogyan kezeled a rosszabb pillanatokat?
Sírok, dühös vagyok, szomorú, bármi, de aztán még keményebben dolgozom. Azt hiszem én így vagyok én.

Hogy érzed, a baleset megváltoztatott téged?
Megmutatta nekem az élet sötét oldalát, amit a legtöbb ember soha nem fog átélni. Így jobban állok az élet lényegéhez és céljához. Sokat tanultam ebből.

Hiszel a sorsban?
Igen, nagyon.

Akkor itt, a vége felé következzen néhány vidámabb kérdés.

Mi volt a legviccesebb dolog, amit valaha tettél?
Hogy azt mondtam be fogok pisilni az ülésembe a verseny alatt Paul Ricard-on. (De nem tettem!)

Ha lehetne, milyen szupererőd lenne?
Teleportálás, utálom az utazással járó procedúrát.

Van tetoválásod?
Van néhány, de jól el vannak rejtve.

Van két kutyusod. Láthattuk az egyik, hogy szurkolt neked a virtuális versenyed közben. Mesélnél róluk?
Igen! A szürke hat éves és fiú. A fehér idén lett a családunk része, ő egy éves és lány.

Hogyan képzeled el az életedet 10 év múlva?
Még nem tudom hol fogok lakni, de abban biztos vagyok, hogy profi versenyző leszek. Talán házas leszek vagy lesz egy barátnőm, ki tudja, haha. De mindig kíváncsian várom mit hoz a jövő.

Van mottód?
Maradj alázatos és dolgozz keményebben, mint a versenytársaid. A baleset óta azt is mondom, hogy élvezni kell, amit csak tudsz, mert az élet nagyon rövid.

Melyik három szóval jellemeznéd magadat?
Vicces, motivált és nagylelkű.

Nagyon köszönöm a beszélgetést! Nagyon szurkolok, hogy hamarosan viszont lássunk futamokon!

Az eredeti interjú – az angol verzió – Futamról-futamra című blogomon tekinthető meg.
A fotók Juan Manuel közösségi oldalairól származnak.